Szerző: dr. Morvai Gábor
Az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi Bizottsága 2011. április 19-i ülésén tűzte napirendre az e-kereskedelemmel összefügg fogyasztóvédelmi tapasztalatok áttekintését. A kérdés aktualitását részben a az elmúlt évek fogyasztóvédelmi tapasztalatai, részben a vonatkozó uniós joganyag folyamatban lévő revíziója adta.
A Bizottság ülésén elsőként Dr. Horváth Endre helyettes államtitkár (Nemzetgazdasági Minisztérium) szólalt fel, aki összefoglalta az elektronikus kereskedelemmel kapcsolatos legfontosabb fogyasztóvédelmi tapasztalatokat. Mint elmondta, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az elmúlt években igen sok vizsgálatot végzett e területen. Kiemelte, hogy a tájékoztatási kötelezettség vonatkozásában nagy hangsúlyt kapott a teljes szerződési folyamatra kiterjedő komplex vizsgálat (ajánlati felhívástól a teljesítésig). Az elmúlt 7 évben 1300-nál is több webáruházat ellenőrzött az NFH, és a tapasztalatok meglehetősen negatívak voltak, 97 százalékos volt a kifogásolási arány. Még a másodlagos vizsgálatok eredménye is lesújtó, 67 százalékos kifogásolási arányt hozott. Említésre méltó, hogy a webáruházak száma igen dinamikusan növekszik. Tipikus jogsértések: árfeltüntetéssel kapcsolatos hiányosságok, elállási joggal kapcsolatos hiányosságok (mind a jog gyakorlása, mind az arról való tájékoztatás vonatkozásában), visszafizetéssel kapcsolatos problémák, jótállással kapcsolatos problémák.
A tartalom tovább folytatódik, amely csak regisztrált felhasználóink számára érhető el! Ha már korábban regisztrált, lépjen be! Amennyiben még nem regisztált, kattinson ide!
A honlap fejlesztése a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.