Szerző: Dr. Erdős István
Az Európai Bizottság 2001-ben kiadott, „2010-ig szóló európai közlekedéspolitika: dönteni kell” című Fehér Könyvében deklarálta, hogy az utasok jogait közös alapokra kell helyezni, és megfelelően szabályozni kell. A légi utasok jogvédelme után a Bizottság most az autóbusszal, valamint a belvízi és tengeri hajókon utazók jogainak védelméért szállt síkra. A cselekvés szükségességére mutatott rá az utasok jogainak megerősítéséről szóló 2005. február 16-i közlemény is, amelyben az Európai Bizottság bemutatta azt a szakpolitikai megközelítést, amellyel az utasok védelmét szolgáló intézkedéseket minden közlekedési módra ki lehetne terjeszteni. A Bizottság megjelölte azt is, mely jogokat kell az alkalmazott közlekedési módtól függetlenül közösségi fellépéssel megerősíteni.
Elvi alapvetés 1.
Az Európai Unió belső piacán a 684/92/EGK irányelvben meghatározott szabályoknak köszönhetően az autóbuszos nemzetközi személyszállítás teljesen liberalizált. A valamely tagállamban nem honos autóbusz fuvarozók piacra jutásáról szóló 12/98/EK rendelettel együtt ez a jogforrás jelenti a nemzetközi közúti személyszállítási szolgáltatások belső piacának alapját. Bár a jogszabályoknak köszönhetően az autóbusszal végzett személyszállítás számos kérdése meglehetősen jól szabályozott, az utasokat megillető, illetve az őket védő intézkedések átfogó szabályozása mindeddig elmaradt.
Az Európai Bizottság Fehér Könyvében előirányozta, hogy az utasok jogait minden közlekedési mód esetében egységes elveken nyugvó, közös alapokra kell helyezni. Az autóbusz közlekedés területén a Bizottság három fő problématerületet határozott meg. (a csökkent mozgásképességű személyek jogai, másrészt bizonyos felelősségi kérdések, a kártérítés és az utazás megszakadásakor nyújtandó segítség).
Jelenleg az autóbusszal közlekedő utasok védelme tagállamonként eltérő képet mutat. Az utasok általában – a tagállamokban biztosított jogokon túl – csak a tisztességes kereskedelemre vonatkozó jogszabályokra és a piaci szereplők által önként vállalt ügyfélszolgálati kötelezettségekre támaszkodhatnak. A piaci szereplők felelősségére vonatkozó előírások azonban jelentősen eltérnek az egyes tagországokban, az utazás megszakadásakor pedig egyáltalán nem általános a kártérítés és a megfelelő segítségnyújtás biztosítása.
A tartalom tovább folytatódik, amely csak regisztrált felhasználóink számára érhető el! Ha már korábban regisztrált, lépjen be! Amennyiben még nem regisztált, kattinson ide!
A honlap fejlesztése a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.