Fogyasztói kutatások a társadalmilag igazolható szakpolitika szolgálatában

Szerző: Dr. Kasza Gyula

A szakpolitika feladata egy adott terület felügyelete, a területtel kapcsolatos döntések meghozása, az e döntéseknek megfelelő intézkedések végrehajtatása és ellenőrzése. Bizonyos döntések rutinszerűek, míg mások mélyebb megfontolást – döntéselőkészítést – igényelnek Különösen igaz ez azoknak a döntéseknek az esetében, amelyek jelentős negatív hatással járnak bizonyos társadalmi csoportokra nézve – még akkor is, ha ezek a társadalom többsége számára kedvezően történnének. A döntéselőkészítés során szükséges az érintettek álláspontjának vizsgálata. Freeman (1984) megkülönböztet külső és belső érintetteket, Chikán (1997) pedig a külső érintettek közé sorolja – már a vállalati döntések esetében is – a lakosságot, a civil szervezeteket és a természeti környezetet. Egy közösségi (kormányzati- vagy hatósági-) döntés esetében talán még fontosabb az érintettek álláspontjának figyelembe vétele, így e modell alkalmazása indokoltnak tűnik a szakpolitikai döntéshozás során is. A civil társadalom szakpolitikai döntéshozatalban való részvételével számos meghatározó szakértő és kutató foglalkozik. A következőkben áttekintjük a legfontosabb konszenzusos alapelveket és irányokat.

Társadalmi részvétel a döntésekben

Beck (1992) szerint olyan kockázattársadalomban (risk society) élünk, ahol a technológiai és ipari fejlődés árnyoldalai mind inkább meghatározó tényezői lesznek a társadalmi szintű párbeszédnek és a politikai vitáknak. A technológia a modern társadalmak húzóerejévé vált, ám az életkörülmények anyagi minőségében beálló változások nem feltétlenül jelentik a szubjektív életminőség hasonló arányú változását. Az egyének szubjektív jóléte („boldogsága”) csak viszonylag kis mértékben függ a gazdasági fejlettségtől, és számos olyan ország létezik, ahol a szegénység ellenére is boldognak vallják magukat az emberek.

A szubjektív jólétet ezzel szemben erőteljesen befolyásolja például a lakosság jövőre vonatkozó várakozása a rendszeres testmozgás és az általános egészségi állapot, és bizonyos időtartamokra vonatkozóan az adott ország eredményessége a nemzetközi sporteseményeken.

 

A tartalom tovább folytatódik, amely csak regisztrált felhasználóink számára érhető el! Ha már korábban regisztrált, lépjen be! Amennyiben még nem regisztált, kattinson ide!

Szociális és Munkaügyi Minisztérium logo

A honlap fejlesztése a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.

KEFEE logo