Szerző: Dr. Joó Imre
A piaci viszonyoknak az elmúlt évtizedben közösségi szintű sajátos alakulását jellemzi a fogyasztóval szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó maximum harmonizációt előíró szabály megalkotásának szükségessége (UCP irányelv), amely folyamat elvezetett a B2B és B2C reláció éles megkülönböztetése, valamint az erős fogyasztóvédelmet előirányzó közösségi fogyasztóügyi politikai stratégia megalkotásának irányába is. A fogyasztói jogok érvényesülésének biztosítása területén ugyanakkor jelenleg még a tagállami szabályozások között jelentős eltéréseket tapasztalhatunk, még inkább megnehezítve a fogyasztóvédelmi szabályok átláthatóságát. Emellett hazánkban még mindig jellemző a tudatos fogyasztói attitűd hiánya, amely a szabályozási prioritásokat jelenleg a versenyt támogató minimális szabályozottság szempontján túlmutató jogszabályi struktúrák megalkotásának szükségessége felé mozdítja, a piaci önszabályozás gazdasági modelljével szemben (az önszabályozó piac ugyanis súlyos defektusokat szenvedhet, ha a fogyasztói tudatosság hiánya miatt nem alakulnak ki a fogyasztói társadalom törvényes érdekeit sértő piaci magatartásokat fékező gazdasági mechanizmusok).
Regressz jog vs. felelősségi lánc gyakorlati összemosódása
A hatályos magyar jogi szabályozás a hibás teljesítéssel összefüggő igények érvényesítése során a kellékszavatosság, a kötelező alkalmassági idő és a jótállás szabályai által biztosítja a jogi értelemben vett hibátlanságot.
A regressz jogok rendszerén keresztül egyfajta felelősségi lánc jön létre a termékek értékesítésének folyamatában a gyártótól a termék végső felhasználójáig a fogyasztóig. Ebben a felelősségi láncban a kiindulópont az, hogy a kötelezett a hibás teljesítésért felelősséggel tartozik. A kötelezett akkor teljesít hibásan, ha a szolgáltatott dolog a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban meghatározott vagy a szerződéses tulajdonságoknak. A fogyasztó hibás teljesítésből fakadó igényeit elsődlegesen a forgalmazónál, kötelező jótállás esetén választása szerint a forgalmazónál vagy a javítószolgálaton érvényesítheti, ám közvetlenül a gyártónál nem.
A tartalom tovább folytatódik, amely csak regisztrált felhasználóink számára érhető el! Ha már korábban regisztrált, lépjen be! Amennyiben még nem regisztált, kattinson ide!
A honlap fejlesztése a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.