2010.07.04 | Szerző: FOME
A fogyasztók érdekeit szem előtt tartva 27 tagállam, valamint Norvégia és Izland részvételével másfél éven keresztül vizsgálták a tagállamok és hatóságaik a csengőhangokat, háttérképeket és egyéb hasonló alkalmazásokat az interneten keresztül értékesítő weboldalakat. A vizsgálatokra a nemzeti hatóságokhoz érkező több száz szülői és fogyasztói panasz alapján került sor.
A 301 vizsgált honlap 17%-ánál (54 honlap) a honlap bezárása lett a vizsgálat eredménye, míg a honlapok 52%-ánál (159 honlap) a vizsgálat hatására a hibákat kijavították.
A három leggyakrabban előforduló probléma a következő volt:
Az olasz hatóságok büntettek talán a legszigorúbban, 2 millió EUR összegben szabtak ki ugyanis bírságot összesen 9 nagyvállalatra, a jogszabályok megsértése miatt. Dr. Paolo Saba, az olasz fogyasztóvédelmi főigazgatóság főigazgatója, aki trösztellenes politikával foglalkozik, kifejtette, hogy "az eredmények óriási előrelépést jelentenek az európai fogyasztók hatékonyabb védelme és egy egységesebb európai fogyasztóvédelmi politika felé."
Meglena Kuneva a vizsgálat eredményeinek nyilvánossá tételét követően a következőket hangsúlyozta: "Nem engedhetjük meg, hogy a fiatalok áldozatul essenek olyan csalásoknak, mint például a félrevezető reklámok, amelyek csalárd módon -általuk egyébként ingyenesnek hitt- csengőhang-előfizetésre kötelezik őket. Azt sem engedhetjük meg továbbá, hogy a szülőket érje kellemetlen meglepetés a telefonszámlájuk kézhezvételekor amiatt, hogy gyermekeik véletlenül egy nem kívánt szolgáltatásra fizettek elő. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy mennyire számít egy uniós szintű, jogérvényesítő együttműködés a fogyasztói piac megtisztítása terén."
A nemzeti hatóságok tovább folytatják a vizsgálatot a még függőben lévő esetek lezárása végett, valamint újabb vizsgálatokat is terveznek a "nagytakarítás" keretében.
További információk az alábbi linken találhatók:
http://ec.europa.eu/consumers/enforcement/sweep/mobile_phone/index_en.htm
A honlap fejlesztése a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával valósult meg.